Gomány Erzsébet, hímzőnő

1940-ben láttam meg a napvilágot, én attól kezdve itt élek Tardon. Utolsóként érkeztem egy ötgyerekes családba, nagyon szegények voltunk, nekem ez a falu mégis a jó családi életet jelenti. Viszem tovább mindazt, amit a szüleimtől tanultam – a család a legfontosabb. Két gyerekem van, családjaikkal együtt ők a legfontosabbak nekem. Rozi és Bogyisz családja is hasonló értékek szerint éltek, ismertem a szüleiket és az összes testvérüket is.

Én először fonni tanultam, ehhez kötődik az egyik legszebb gyerekkori emlékem. Édesanyám mellettem dolgozott, én fontam. Láttam ám, hogy a munkája közben oda-oda nézeget rám, aztán amikor tele lett az orsóm, kértem őt, hogy nézze meg, milyen lett. Azt mondta: „Fiam, de verébfejesen fontál, hát nem kell sietni, hanem szép simára fonni, nem ilyen verébfejesre …”
Hat-hét évesen kezdtem el hímezni, amíg tanultam, elbújtam a patakparton a bokorba, hogy senki ne lássa, mennyit hibázok.

A matyodesign nyugdíj-kiegészítést jelent, ami nagyon jól jön. Azért meg kell mondjam, sokszor nem örülök a színeknek, mert hát nem ehhez vagyok szokva, de ha ez kell, hát akkor ezt fogjuk hímezni. Mostanra már megszoktam, hogy a matyó rózsa bizony néha fekete.

Az a fontos, hogy bármilyen munkát is bíz ránk a fölöttünk való „(a jó Isten)”, azt lelkiismeretesen és szorgalmasan végezzük.