Ula és Asta tisztelettel és alázattal járultak Marikához a zsúfolt hímzőházban, hogy a drukkózott anyagot megkapják és a fonalakat kiválasszák. Eligazítás után mind a tizenhárom finn hölgy a hímzőházba vonult, senki nem maradt a kertben vagy a konyhában. A finn csoport csendes és visszafogott, ám mély és őszinte lelkesedése teljesen lenyűgözött minket. Eleinte attól tartottunk, talán nem élvezik a programot, de hamar rájöttünk, a csendesség mögött tanulni vágyó lelkes művészek rajonganak a hímzésért. Különös hangzású nevek kerültek a vászontáskákra, hosszú finn nevek, amiket egyesével írtunk fel minden egyes táskára, a választott színekkel együtt, hogy nap végén könnyen megtalálja mindenki a sajátját.  

A tájházban soha ennyi figyelmet nem kaptak még a tardi ködmönök és hímzett terítők, mint a finn asszonyoktól. Erzsi kihozta a napra is az egyik kabátot, és a saját kötényét is büszkén magasra emelte. Ildikó, a finn csoport tolmácsa Erzsi minden mondatát hosszan fordította, és kellemes és megnyugtató volt ez a lassan pergő finn nyelv, amit még nem sokan hallottak Tardon. 

A csigatészta készítés ugyanebben az áhítatos csendben zajlott. A finn asszonyok olyan kitartó, ellentmondást nem tűrő ritmusban dolgoztak, ahogy azt a tardi asszonyok teszik nap mint nap. Ugyanaz az erő, koncentráció és derű jelent meg az arcukon, ahogy az asztalnál ülve próbálták a csigatésztát szaggatni, miközben Dadusék dalra fakadtak, kint pedig eleredt az eső. 

Ula még indulás előtt is a szemöldökét ráncolva próbálta feltekerni az utolsó tésztadarabokat, hogy mindent rendben hagyjon maga után. Dolga befejeztével felnézett, és derűsen, halkan ennyit mondott: Attól tartok, ha minden nap így kellene tésztát készítenem, akkor a faluban nagy éhínség pusztítana. 

Tökéletes napunk volt.

Március 25-én érkezik Tardra az újabb finn csoport. Szeretettel várjuk őket!