matyodesign

Egy születésnapi ajándék, egy világörökség és egy póló indított el egy mentőakciót. A cél: életben tartani a régi hímzést.

Elhallgat a templom harangja, a tardi házak közötti kis kavicsos út csendesen kanyarog a tavaszi napsütésben, csak egy kakast hallani, aki a szomszéd udvarból kukorékol. Itt, Északkelet- Magyarország a gazdaságilag fejletlenebb részén, Budapesttől mintegy másfél órányira található a Matyodesign. Ez a cég ruhákat varr, virágokkal, madarakkal és levelekkel hímezve– olyan mintákkal, melyek nemzedékről nemzedékre öröklődtek, ma pedig már az UNESCO szellemi világörökségi részévé váltak. A falu házai egyszerűek, a felújított varroda pedig kitűnik a frissen vakolt fehér homlokzatával. Bent rendezett és modern a ház, de színes hímzések fogadnak minket mindenhol. Váczi Rozi, a cég alapítója körbevezet minket az épületben, ahol nők vágják és hímzésre készítik elő a ruhadarabokat. A vállalat nonprofit, minden nyereség visszakerül a vállalkozásba, így pedig a környezetvédelem érdekében a ruhák nagy részét a helyszínen varrják. A vásárlók ruháikat is elküldhetik Tardra, hogy aztán az általuk választott színekben hímzéssel díszítsék őket. Magyarországon a színes hímzés sok helyen fontos része a népművészeti hagyománynak, de a motívumok és a színválasztás régiónként és népcsoportonként különbözik egymástól. Itt, a Mezőkövesd városa körüli alföldi falvakban, él a római katolikus Matyó népcsoport, amely a színes virág- és madármotívumairól ismert, ezekkel legalább 200 éve díszítik mind a ruházatot, mind a használati tárgyakat. A matyó hímzéseket, amelyek ugyanúgy néznek ki mind a két oldalon, lapos öltéssel, pamut fonallal varrják, de a népviseleten és más textileken keresztöltés is előfordulhat.
A legenda szerint az ördög elfogott egy fiatalembert, akit a menyasszonya visszakérte tőle, de az ördög erre azt felelte: “Csak akkor adom vissza, ha elhozod nekem a legszebb nyári virágokat a kötényedben”. Mivel tél volt, a lány kétségbeesésében virágokat hímzett a kötényére, ezzel a megoldással megelégedett az ördög, így betartotta az ígéretét.

Váczi Rozi Tardon töltötte gyermekkorát, később azonban elköltözött, viszont mikor felnőttként szülés utáni depressziótól szenvedett újra visszatért a faluba, hogy a lelkét gyógyítsa. A lánya édesapja születésnapjára hozott egy fehér pólót, amivel elbiciklizett Hajdú Miklósné Máriához, a hímezni tudó nőhöz, aki egyben Rozi dadusa volt, és megkérte, hogy hímezzen rá valamit. Ebből a születésnapi ajándékból született meg az az ötlet, hogy modern ruhára hímezzenek, megtartván így a hagyományt. Azóta a cég lassan, de biztosan növekszik, ma már 27 falubeli nőt foglalkoztat, közülük sokan nyugdíjasok vannak, akiknek kevés vagy semmilyen nyugdíja nincs, mivel hosszú évekig alacsony fizetésű munkát végeztek a háztartásban vagy a mezőgazdaságban. Mivel a hímzést otthonról is el lehet végezni szabadon dönthetik el a nők, hogy mennyit szeretnének dolgozni. Jelenleg a legnagyobb kihívás, hogy a kereslet jóval nagyobb, mint ahogy a varrónők hímezni tudnak.

 A hímzett minták hagyományosak, bizonyos esetben több száz évesek, de igyekezték a színválasztékot úgy kialakítani, hogy szélesebb közönséget vonzanak. A pünkösdi rózsák, amelyek a minták egyik alappillérei, most már nem csak pirosak hanem rózsaszínűek is l ehetnek, bár ezt az idősebb nők szkeptikusan fogadták.

A hagyomány elve a fekete szín a földet jelképezi, amiből a szüret meg az élet ered. A piros szín a boldogságot szimbolizálja, a sárga a nyarat meg a napot, a kék pedig a mulandóságot és a halált. Az első világháború vége óta a zöld kacsok a gyászt és a háborúban elesettek emlékét jelképezték. – Tüdőszín… – motyogja Gomány Erzsi, a 81 éves asszony, egy púderrózsaszín virágra az egyik ruhadarabon mutatva. Ez nem matyó szín, teszi hozzá. Ő, és a hetvenkét éves unokahúga, Hajdú Miklósné Mária – akit mindenki csak Dadusnak hív, mert ő volt Rozi dadusa, incselkednek egymással hímzés közben.